Peking 72 órás vízummentességet ígér 2013-tól
A jövő évtől 72 órás vízummentes tartózkodást ígér Peking 45 ország, köztük Magyarország állampolgárai számára – jelentették be a kínai fővárosban csütörtöki médiajelentések szerint.
A jövő évtől 72 órás vízummentes tartózkodást ígér Peking 45 ország, köztük Magyarország állampolgárai számára – jelentették be a kínai fővárosban csütörtöki médiajelentések szerint.
Kormánya keddi ülésén Sali Berisha azt mondta, hogy Albánia és Koszovó albánsága „egynek kell érezze magát”, még ha külön kormányuk is van.
A Hanuka felavatást jelent. A nyolcnapos ünnepen a zsidóság egy két és félezer évvel ezelőtti győztes csatára emlékezik. Az M1 két műsor-összeállításban idézi a Fény ünnepét.
Kárpátalja magyarlakta településeihez hasonlóan Kisgejőcön is megemlékeztek a sztálinizmus áldozatairól.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma által biztosított támogatásból a 2012/2013-as tanévre meghirdeti a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) 2012. december 1-jén Kígyóson, a GyEK-házban tartotta huszadik, tisztújító közgyűlését.
Michael Haneke Szerelem című filmje bizonyult a 25. Európai Filmdíjak 2012. december 1-jei máltai gálaestje legnagyobb nyertesének: ez lett a legjobb film, az osztrák alkotó elnyerte a legjobb rendezőnek, a film két főszereplője, Jean-Louis Trintignant és Emmanuelle Riva pedig a legjobb színésznek, illetve színésznőnek járó elismerést. Till Attila rövidfilmje, a Csicska díj nélkül maradt.
Idén is karácsonyi csomagot küld a Rákóczi Szövetség a felvidéki magyar óvodásoknak, az ajándékcsomagot 13 248 gyermek kapja meg december folyamán – közölte a szervezet az MTI-vel.
A NASA két hétig hagyta találgatni a világot arról, hogy mégis mit találtak a Marson.
A naponta megtapasztalt negatív és pozitív érzelmeket vizsgálta szerint Szingapúron a legkevesebb, míg a Fülöp-szigeteken a legtöbb érzelmet tapasztalják meg az emberek.
End of content
End of content