Egyiptomi hajóroncsokat találtak Akkónál
Régészek négy, feltehetően az egyiptomi flottához tartozó 19. századi roncsot és egy hellenisztikus kori görög kikötő maradványait fedezték fel Izrael partjainál.
Régészek négy, feltehetően az egyiptomi flottához tartozó 19. századi roncsot és egy hellenisztikus kori görög kikötő maradványait fedezték fel Izrael partjainál.
Hetvenöt éve, 1937. december 3-án halt meg József Attila, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja.
Az első szöveges üzenetet 1992. december 3-án küldték az Egyesült Királyságban, a technológia aztán a feltöltőkártyás modell térnyerésével gyorsan el is terjedt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közösen pályázatot hirdet a 2012/2013-as tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik (tutoraik) részére a Márton Áron Kutatói Szakkollégiumi Programban való részvételre.
A középkor stabilitásával szemben a kora újkor meghozta az emberek kedvét az utazáshoz. Vajon mire vállakozott ekkor egy utazó, milyen módon juthatott el úticéljához?
Közölte Volodimir Csepa, a Kárpátaljai Turisztikai Vállalatok Egyesületének elnöke, a Buszol Vojázs utazási iroda vezetője a Zakarpatszka Pravda sajtóközpontjában tartott tájékoztatón. Bár a hegyvidéki turisztikai létesítmények így is gyakorlatilag tele vannak, s a szolgáltatások minősége is évről évre javul.
A hazai mozikban 2013. január 17-től látható az idei év egyik legünnepeltebb amerikai függetlenfilmje, a kedden négy Independent Spirit Awards jelölést (legjobb film, rendező, operatőr, női főszereplő) begyűjtő A messzi dél vadjai. Benh Zeitlin munkája a mostani díjszezon egyik nagy befutója lehet.
Három, bizarr kinézetű ugróvillást fedeztek fel egy spanyol barlangban.
A Rákóczi Szövetség és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szeretnék megjutalmazni azon településeket, amelyek a szlovákiai népszámláláson pozitív eredményt értek el. Az érintett községek december 7-re kaptak meghívást Budapestre a Magyar Parlament Delegációs termébe.
Meglepő eredménnyel zárult a kínai agyaghadsereg fegyverein elvégzett kémiai vizsgálat, miután kiderült, hogy már az ókori Kínában is jelen voltak a modern kori tömegtermelés csírái, a fegyverek gyártását pedig munkafolyamatokba szervezték.
End of content
End of content