Vidnyánszky vs. Alföldi
Az elmúlt napokban rengeteget olvashattunk arról, hogy Vidnyánszky Attila benyújtotta pályázatát a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára, Alföldi Róbert ötéves mandátuma ugyanis 2013. június 30-ával véget ér.
Az elmúlt napokban rengeteget olvashattunk arról, hogy Vidnyánszky Attila benyújtotta pályázatát a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára, Alföldi Róbert ötéves mandátuma ugyanis 2013. június 30-ával véget ér.
Ma már a 20. század egyik legnagyobb hatású könyvének tartják az Ivan Gyenyiszovics egy napját, amelyet először 50 éve, 1962 novemberében publikáltak a Szovjetunióban. A szerző, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin saját gulagbeli tapasztalatait vetette papírra, de ezt az őszinteséget Moszkva akkor nem díjazta, megfosztotta állampolgárságától és kiutasította az országból a fasisztának, kapitalistának és népellenesnek bélyegzett renitens…
10 millió hrivnya hiányzik az ukrán állami költségvetésből.
Csaknem 70 év késéssel érkezett meg egy képeslap a megadott címre az Egyesült Államokban.
A világon először sikerült tudósoknak braille-írásos szavak képét eljuttatniuk vak páciensek retinájára, amellyel viszonylag gyorsan el tudtak olvasni négybetűs szavakat.
Mozit nyitnak jövőre negyven oroszországi vasútállomáson – jelentette be pénteken az orosz államvasutak sajtószolgálata.
A Pro Cultura Subcarpathica szervezése által a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában november 23-án Vörösmarty Csongor és Tünde című drámai költeményét láthatta a közönség.
Tájékoztató a magyarországi felsőoktatási alap- és egységes, osztatlan képzésben végzett ösztöndíjas hallgatók részére nyújtható hazatérési ösztöndíjról és hazatérési támogatásról.
A brüsszeli városházán úgy döntöttek, idén nem állítják fel a hagyományos karácsonyfát a város főterén, csak egy erősen leegyszerűsített stilizált karácsonyfát állítanak a muszlimok érzékenységére hivatkozva – írja a Brussels News.
Százezernél több ember egészségét követték nyomon 22 éven át amerikai kutatók abban a tanulmányban, amelyben a cukrozott és a koffeintartalmú italok kapcsolatát kívánták feltárni a 2-es típusú diabétesz kockázatával.
End of content
End of content