Elindult az etetési szezon − segítsük a madarakat!
Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad.
Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad.
A borászat és szőlészet népszerűsítése a határ menti régiókban címmel tartottak szemináriumot a Nemzeti Élelmiszeripari Egyetem Szolyvai Műszaki Szakközépiskolájának épületében október 17—18-án.
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának kiadásában megjelent hiánypótló kötet azokból az 56-os vonatkozású dokumentumokból ad közre válogatást, amelyek Ukrajna Állambiztonsági Hivatala ungvári archívumában és a Kárpátaljai Állami Levéltár ungvári részlegében lelhetők fel, ám nem könnyen hozzáférhetők, sőt sokáig nem is voltak kutathatók.
A népzenei- és néptáncverseny selejtezőit összefoglaló adások után, november 3-tól televíziós tehetségkutató műsorként folytatódik a Fölszállott a páva. A zsűri előzetes döntése alapján négy kategóriában 48 versenyző mutatkozhat be a novemberi adásokban.
A Rayo Vallecano ellen a Primera Divisiónban szerzett szombati két találatával Lionel Messi, az FC Barcelona argentin futballistája 182 bajnoki gólnál jár, amellyel feljött a vonatkozó örökranglista tizedik helyére.
Egy paleontológuscsoport több ezer jura időszaki teknősfosszíliát talált egy kínai provinciában.
Mára szinte mindennapossá vált, hogy települések vagy utak közelében látnak medvét az emberek Gorski Kotarban – állítja Dario Majnaric a térség barnamedve-állományának kutatója, aki szerint Károlyváros (Karlovac) és Fiume (Rijeka) közötti, erdővel borított hegyvidéki részén fél évszázad alatt tízszeresére nőtt a barnamedvék száma.
Az új baromfifajta sárga bőrű, sárga lábú, sárga zsírú, így szinte teljesen kielégíti a magyar konyhai igényeket.
A Pólus Kulturális és Sport Egyesület esszé és prózaíró pályázatot ír ki, az anyaország határain kívül és belül élő írók, tollforgatók vagy éppen amatőr szinten publikáló szerzők részére.
Ősszel és télen gyakori panasz a torokfájás, a nyelési nehézségek és a rekedtség. Az okok sokrétűek. A torokfájás nem önálló betegség, hanem egy tünet. A leggyakrabban vírus okozta garatgyulladás tünete.
End of content
End of content