Élő rózsafüzér a Balaton körül
Már ötödik éve Nagyboldogasszony és Szent István király ünnepe között elindul az Élő rózsafüzér zarándoklat a Balaton körül is.
Már ötödik éve Nagyboldogasszony és Szent István király ünnepe között elindul az Élő rózsafüzér zarándoklat a Balaton körül is.
Műholdakkal készülnek ellenőrizni az erdősítésre folyósított pénzek felhasználását Pekingben, mert sok volt a visszaélés.
Kutatások bizonyítják, hogy a mák magas foszfortartalma miatt jól beépül a csontokba a kalcium. Tehát együnk heti 2-3 alkalommal a csontritkulás elkerülése végett.
Bécsből Budapestre helyezi át kelet-európai regionális központját a Nokia – erősítette meg a vállalat szóvivője az erről szóló sajtóértesüléseket a Die Presse című osztrák lapnak.
A határon kívül élő magyarok számára a nemzetük államának és az otthonuk államának egyaránt jó államnak, jó gazdának kell lennie – fogalmazott vasárnap ünnepi beszédében az emberi erőforrások minisztere a szlovéniai Lendván.
A hallás segítségével gyönyörködni lehet egy operaária dallamában, a látás révén a művészek játékában, de mi marad a többi érzékszerv, például a szaglás számára? Wolfgang Lederhaas úgy érzi, hogy megtalálta a választ, és létrehozta az operaszappant.
A világ első vízen úszó lakószigete, az Orsós sziget teljesen önellátó, környezetbarát, napelemekkel és szélenergiával működő generátorral tartja fenn magát.
Amatőr barlangászok új pókfajt fedeztek fel egy oregoni barlangban, írja a Christian Science Monitor.
Székely Lilla aranyérmet nyert a 100 méteres uszonyos felszíni kategóriában az olaszországi Lignanóban zajló uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságon.
Jü Ven-hszia (Yu Wenxia) személyében a kínai versenyző fejére került idén a világszépe koronája a Miss World szépségversenyen Kínában, a belső-mongóliai Ordoszban szombaton tartott ünnepségen.
End of content
End of content