Észak-Korea megint léggömbökkel üzent
Észak-Korea tizenkét év szünet után újból propagandaröplapokat szállító léggömböket küldött Dél-Koreába – közölte csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium.
Észak-Korea tizenkét év szünet után újból propagandaröplapokat szállító léggömböket küldött Dél-Koreába – közölte csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium.
„A stratégiai terv lényege, hogy az ország elszigetelése helyett meg kell próbálni közelebb hozni Ukrajnát az Európai Unióhoz” – mondta Magyarország külügyminisztere.
Az amerikai védelmi minisztériumnak szándékában áll egy 4,2 milliárd dollár értékű szerződés megkötése, amelynek alapján egyebek között hatvan darab Patriot PAC-3 típusú rakétaelhárító rakétát adnának el Kuvaitnak.
Az idén már 20. alkalommal, augusztus 10. és 12. között megrendezendő Barokk Esküvő olyan rendezvény Győrben, melynek során egy igazi jegyespár köti össze az életét barokk kori ceremónia szerint.
A Bajnokok Ligája idei sorozatának 2. selejtezőkörében egy héttel ezelőtt a magyar bajnok DVSC-Teva az albán Skënderbeu otthonában lépett pályára.
A csütörtöki nyitókoncerten Kodály Zoltán egy Magyarországon még be nem mutatott darabja, a The Music Makers csendül fel.
A Duna Televízió július 29-én a Szent Anna búcsúból közvetít római katolikus szentmisét. Az érdeklődők a festői fekvésű erdélyi tó legendájáról és a kegyhely történetéről az augusztus 5-ei Isten kezében műsorban láthatnak összeállítást.
A listán agresszív géneket hordozó vagy erős fizikumú négylábúak vannak.
2012. július 24-én került sor a Balassi Intézetbe történő feltételeként szolgáló írásbeli, valamint szóbeli felvételi vizsgára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán. Az egy éves előkészítőre 107 fő jelentkezett a kárpátaljai lebonyolító irodába, az Agora Információs Központba. Az érettségivel rendelkezőknek 2012. június 25. – július 20. között volt lehetőségük jelentkezésüket benyújtani.
Az eseményt augusztus 5-én, a Sziget fesztivál „mínusz kettedik” napján és szeptember 9-én, vasárnap országszerte is megtartják.
End of content
End of content