A világ legnagyobb koktélja
A világ legnagyobb daiquiri koktéljával rukkolt elő egy kubai bár, 270 litereset kevert leghíresebb néhai vendége, Ernest Hemingway emlékére.
A világ legnagyobb daiquiri koktéljával rukkolt elő egy kubai bár, 270 litereset kevert leghíresebb néhai vendége, Ernest Hemingway emlékére.
Minden embernek az életében vannak adottságok, amelyekkel erre a világra születik. Ilyen adottságok például a család, amelybe beleszületik, a szülőhaza melyhez ragaszkodik, és ragaszkodnia kell. Ezeket az adottságokat nyugodtan nevezhetjük Isten által adott ajándékoknak is. Ezek között kiemelt helyet foglal el minden ember életében az anyanyelv, mely iránt különös szeretetet érez minden ember. Hiszen az…
A Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat beteg gyermekek gyógyulásáért jött létre. Az alapítvány az elmúlt év során több jótékonysági rendezvény megszervezésével tudott anyagi segítséget nyújtani életmentő műtétek során.2012. július 20-án szintén egy hasonló akció keretén belül szervezett jótékonysági koncertet a Beregszászi Művelődési Házban, az est teljes bevételét Pásztornyicki Nikoletta gyógykezeltetésének ajánlva.
2012 szeptemberétől ismételten indul, immár 12. alkalommal a Nyíregyházi Főiskola Gazdálkodási és menedzsment (közgazdász) szakja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Hagyományteremtő céllal rendezett fesztiválnak adott otthont a péterfalvai vidámpark 2012. július 22-én.
Július 23-án Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója Shukhrat Sultonov tadzsik nagykövettel találkozott. A találkozó során a Kárpátalja és Tadzsikisztán közötti együttműködésről esett szó.
A Nagybereznai Sztánék kisközség jól látható a patakófalui országútról, úgy tűnik, hogy csak egy lépésnyire van onnan. De ha gyalog megyünk, azért van mit menni: először át kell jutni egy hegyi patakon, azután pedig egy hosszú út vezet az ötéves kis bükk-, kőris-, juhar-, platán-, fenyő- és gesztenyefa csemetéken át. A sűrű szederbokrok miatt nagyon…
Az elmúlt hétvégén került sor a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság alsó osztályában 14. fordulóra. A játéknapon, a tabella elején helyet foglaló csapatok közül, mindössze a csak a listavezető FC Csetfalvának sikerült győznie.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor e héten kezdődő programjain a közmédia számos vezetője vesz részt előadóként, moderátorként. A 23. alkalommal megrendezett fórum legfontosabb eseményeivel a közszolgálati csatornák is bő terjedelemben foglalkoznak.
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2012/2013-as tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2012. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek…
End of content
End of content