Nehéz, de nem lehetetlen – Kerekesszékben is divatosan
Mozgáskorlátozott nők számára készít kényelmes és könnyen hordható divatos ruhákat egy brit tervező, aki pár évvel ezelőtt maga is kerekesszékbe került.
Mozgáskorlátozott nők számára készít kényelmes és könnyen hordható divatos ruhákat egy brit tervező, aki pár évvel ezelőtt maga is kerekesszékbe került.
A félelem a pokolra jutástól jobban visszatart a bűnözéstől, mint a mennybeli remény – állítják egy amerikai tanulmány szerzői széles körű nemzetközi vizsgálódás alapján.
Évtizedekig fedezhetné a palagáz a kelet-közép-európai térség gázigényét, a kitermelés azonban egyelőre drága, bár kutatások Magyarországon is folynak.
Letette a hivatali esküt csütörtökön az új görög kormány. A már szerdán fölesküdött Antonisz Szamarasz miniszterelnök vezette kabinetben a választásokat megnyerő konzervatív Új Demokrácia (ND) politikusai mellett a két kisebb baloldali párt (Paszok, Dimar) által delegált technokraták kaptak helyet.
Térplaszikák jelenítik meg ősztől Szeged nevezetességeit, a város turisták által legsűrűbben látogatott részét, a Széchenyi és a Dóm teret.
Weinrauch Katalin: Kunkorodó kutyahang, Versek, mesék iskolásoknak. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2012.
A nyár a sportról szól: először foci EB, aztán olimpia. Bár a sport szó egyet jelent az egészséges életmóddal és az ideális testsúllyal, de nem akkor, ha csak a tv előtt nézzük!
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara a 2011/2012-es tanévben 38 szakembert bocsátott szárnyaira. A magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos diákok 2012. június 15-én vehették át öt évnyi megfeszített munka és tanulás eredményét: a diplomát.
Újabb takarékossági intézkedésekkel igyekszik visszaszorítani a közigazgatási kiadásokat az olasz kormány. Pénteken általános sztrájk lesz.
Újabb ösztöndíjas hallgatók fogadásával folytatódik ősszel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a magyar kormány közös programja – jelentette be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a programban részt vevő hallgatók diplomaszerzése alkalmából szervezett konferencián.
End of content
End of content