Kárpátalján növekszik az önkéntes véradók száma
Immár hét éve június 14-én tartják a Véradók Nemzetközi Napját.
Immár hét éve június 14-én tartják a Véradók Nemzetközi Napját.
Az elektromos és hibrid meghajtású autók kivételével minden személygépkocsira vonatkozhat az új regisztrációs adó, amelynek bevezetését a jövő évtől tervezi a szlovák kormány – adta hírül saját információkra hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap csütörtökön.
Linus Torvald finn-amerikai szoftverfejlesztő, a Linux operációs rendszer feltalálója és Jamanaka Sinja japán őssejtkutató nyerte el idén a Finnland Műszaki Akadémia független alapítvány által odaítélt Millenniumi Technológiai Díjat.
Cseh és angol kutatók igazi áttörést jelentő felfedezést tettek: meglelték az összefüggést a déja vu-nek hívott jelenség és az emberi agy struktúrája között, igazolták annak neurológiai eredetét. Elsőként találtak konkrét bizonyítékot, melyet a Cortex című folyóirat közölt le.
A napnyugta előtti órákban Szegednél, Mindszentnél és a folyó országhatárhoz közeli részén megfigyelhetők már a tiszavirágok. A meleg időnek köszönhetően több helyen is elkezdődött a kérészek rajzása a Tisza alsó szakaszán.
Bemutatták a Móricz Zsigmond naplóiból készülő sorozat most megjelent második kötetét. Az 1926 és 1929 közötti időszakot átfogó könyvet a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozta.
Közös haditengerészeti gyakorlatot tart Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok a jövő héten – közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai, csütörtökön pedig a dél-koreai védelmi minisztérium.
A NuSTAR a szupernóvák maradványait is kutatja, hogy a tudósok bővítsék az atomok képződésével kapcsolatos ismereteiket.
Van annak realitása, hogy az idén „papíron” létrehozzák az új nemzeti légitársaságot, s jövőre indítsák el ténylegesen az új céget.
Carlo Cardia egyházjogász, a Roma Tre Egyetem professzora az Avvenire hasábjain arról értekezett, hogy a modern kor szabadságvágya miként homályosította el az emberi jogok fogalmát.
End of content
End of content