Author: Sütő Éva

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar nyelv és irodalom – Történelem szakán tanult 2006-2011 között. A főiskola elvégzését követően, 2011-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett. A szervezetben végzett rendezvényszervezői munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál egyik szerkesztője. Érdeklődési köre a szépirodalom és a művészet. Emellett érdeklik a természettel, a pszichológiával, vallással kapcsolatos írások.

Napi egy virsli is káros lehet

Korábban összefüggésbe hozták már a vörös és feldolgozott húsok fogyasztását a bélrák gyakoriságának növekedésével, ezért Nagy-Britanniában az új ajánlások szerint nem javasolják, hogy naponta 70 grammnál többet egyen egy felnőtt ezekből az élelmiszerekből.

Sokkal biztonságosabbak lettek a szórakozóhelyek

Jelentősen javult a rendezvények biztonsága az elmúlt egy évben a szabályozás átalakítása és az ellenőrzések nyomán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A közleményben emlékeztettek, hogy egy éve ezen napon történt tragédia a Nyugati téri West Balkán nevű szórakozóhelyen, ahol három fiatal lány vesztette életét.

A kórkép mint történeti forrás

Pihurik Judit a Betekintőben megjelenő cikkében orvosi és egyéb források alapján Bayor Ferenc nyugalmazott tábornok, újvidéki városparancsnok 1942–43-as perét és elítélését elemzi a délvidéki események kapcsán.

End of content

End of content