Author: Sütő Éva

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar nyelv és irodalom – Történelem szakán tanult 2006-2011 között. A főiskola elvégzését követően, 2011-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett. A szervezetben végzett rendezvényszervezői munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál egyik szerkesztője. Érdeklődési köre a szépirodalom és a művészet. Emellett érdeklik a természettel, a pszichológiával, vallással kapcsolatos írások.
  • Éltető forróság: a szauna

    A finnek tudják, mi a jó. Miközben kint sötét van és hideg, nincs is pompásabb dolog, mint a forróságban üldögélni, és hagyni, hogy a verejtékkel együtt a szorongás, a keserűség és az aggodalmas gondolatok is kiolvadjanak belőlünk.

  • Őskori települést tártak fel Szerbiában

    Maja Djordjevic ásatásvezető régész közlése szerint háromhektáros területen végeztek ásatásokat, a helyszínen vaskori leletek, valamint római kori leletek sokaságát találták – olvasható az Archaeologica.org régészeti hírportálon.

  • Megvan a cukorbetegség oka – magyar felfedezés

    Az úgynevezett áttörési jelenség vizsgálata közben jöttek rá pécsi kutatók a kettes típusú cukorbetegség egyik okára. Ez hozzájárulhat a kór hatékonyabb kezeléséhez, de a gyógyszerek megjelenéséig még hosszú évek munkájára van szükség – mondta a Pécsi Tudományegyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikájának vezetője hétfőn az MTI-nek.

  • Felvidéken nincs jövőkép

    Duray Miklóssal a felvidéki magyar politika ellentmondásos útjáról és jövőjéről is beszélgetett Gecse Géza, a mindannapi.hu magyarországi portál publicistája. Duray szerint soha nem volt olyan rossz állapotban a felvidéki magyar közélet, mint most.

  • Bereményi Géza lesz a Thália és a Mikroszkóp igazgatója

    Tarlós István megerősítette hétfőn egy rádióinterjúban, hogy Bereményi Gézát nevezi ki a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára. „Amennyiben ebből nem lesz nemzetközi, mesterségesen keltett, előfeltételezésektől hemzsegő hisztéria, akkor megerősíthetem, hogy Bereményi Géza lesz ennek a színháznak az igazgatója” – fogalmazott a budapesti főpolgármester egy kérdésre válaszolva az MR1 Kossuth Rádió 180…

  • Melpomené ifjú csillagai

    December 7-én Beregszászban immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Melpomené ifjú csillagai gyermek- és ifjúsági színművészeti fesztivál, amelyen Kárpátalja 11 legkiválóbb gyermek színjátszó együttese vett részt a beregszászi, az ilosvai, a nagyszőlősi, a munkácsi, a huszti és a rahói járásból, illetve Beregszász, Huszt és Munkács városból.

  • Liszt-kincsek albumban

    A 200 éve született Liszt Ferenc életének egyik fontos jelszava volt, hogy a tehetség kötelez; e mondás eredetije – Genie oblige – a címe az emlékév finisében a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont kincseiből most megjelent reprezentatív albumnak.

End of content

End of content