Már áll a 22 méteres Krisztus-szobor
A kezdeményezők most egy jogi kiskaput kihasználva mégis felállították a szobrot.
A kezdeményezők most egy jogi kiskaput kihasználva mégis felállították a szobrot.
Kevés unalmasabb dolog lehet a világon, mint egy festék száradását figyelni, éppen ezért a sportág a kitartás és összpontosítás nagy próbája – hangoztatják a világbajnokság szervezői.
A lancashire-i Silverdale-ben talált 201 darabos ezüstkincsről kiderült, hogy azokat egy bizonyos Airdeconut nevű viking király ideje alatt készítették.
Isten versei címmel jelent meg Szentmihályi Szabó Péter verseskötete a Kairosz Könyvkiadónál. A kötet 114 versét azokból a „válaszokból” formálta meg a szerző, amelyeket Istenhez intézett kérdéseire kapott.
Három évre szóló kulturális és oktatási együttműködési megállapodást írtak alá Bécsben. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az osztrák társtárca között született, 2014-ig szóló egyezmény a tudománypolitika, az ifjúságpolitika és a sport területét is felöleli.
Egy független orvosszakértői csoport szerint az Egyesült Államokban szükségtelenek a csimpánzokon végzett tudományos kísérletek.
Égi megsegítésért fogadalomból, öltöztetős Máriácskák, szakrális textilek a Palócföldről címmel nyílt kiállítás csütörtökön Egerben, a Dobó István Vármúzeumban.
A Roland Divatház aukcióján 501 115 forintért elkelt az egyedi, kalocsai mintás overall, melyet Lewis Hamilton brit Forma-1-es pilóta dedikált és viselt az idei Magyar Nagydíj időmérő edzésén.
Három méter magas karácsonyfát kötöttek gyapjúfonalból Nagy-Britanniában.
Elindult a jegyértékesítés a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválra, amely a támogatások drasztikus csökkenése miatt a megszokottnál rövidebb, tíznapos lesz. 2012. március 16. és 26. között azonban így is sokszínű programsorozattal várják a közönséget.
End of content
End of content