Author: Sütő Éva

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar nyelv és irodalom – Történelem szakán tanult 2006-2011 között. A főiskola elvégzését követően, 2011-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett. A szervezetben végzett rendezvényszervezői munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál egyik szerkesztője. Érdeklődési köre a szépirodalom és a művészet. Emellett érdeklik a természettel, a pszichológiával, vallással kapcsolatos írások.

Körúton az olimpiai láng – Hetven nap alatt 8000 mérföldet tesz meg

Hetven nap és 8000 mérföld megtétele után érkezik majd meg a július 27-i nyitóünnepség helyszínére a jövő évi londoni olimpia lángja. A legutóbbi, pekingi játékokat megelőző lángváltóval ellentétben a londoni szervezők (LOCOG) a gazdaságosabb megoldást választottak, így a fáklya nem tesz nemzetközi utazást, csupán Nagy-Britanniát járja körbe.

Téli álom – Az állatok túlélési stratégiája

Lassan közeledik a tél, a természet nyújtotta élelemforrások is kiapadnak. Nem kizárt, hogy hamarosan nagyon hideg lesz, és számítani lehet arra is, hogy a hótakaró befed mindent. Az állatok egy része ilyenkor éhezik, hacsak mi, emberek nem segítünk nekik. Az állatok másik része viszont elmenekülve a fagyos, viszontagságos és ínséges idő elől – téli álomba…

End of content

End of content