71 ezren lépték át Nyugat-Ukrajna határait pénteken
Magyarország területére pénteken több mint 11 ezer ukrajnai menekült érkezett.
Magyarország területére pénteken több mint 11 ezer ukrajnai menekült érkezett.
A katona Herszon megyében esett el.
Az ukrán hadsereg légiereje 13 orosz katonai objektumot támadott meg pénteken.
A vérengzésben 60 ember vesztette életét.
Szombat reggelig 435 760 orosz katona vesztette életét Ukrajnában.
A kárpátaljai járőrszolgálat ismét a gyorshajtás veszélyeire hívja fel a figyelmet.
A dollárral és az euróval szemben is.
A koncertteremben többszázan rekedtek benn. Eddig száz embert menekítettek ki.
A 40 négyzetméterre szétterjedt tüzet egy órán át oltották.
Március 22-én adták át a konzulátust.
End of content
End of content