Közzétették az ukrajnai középiskolák 2020-as rangsorolását
A beregszászi oktatási intézetek közül a legjobb eredményt a Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenkó Középiskola érte el.
A beregszászi oktatási intézetek közül a legjobb eredményt a Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenkó Középiskola érte el.
Egy turistacsoport kísérője tegnap este segítséget kért egy szurdokba esett turistához.
A férfit letartóztatták, az ügyben nyomozás indult.
Emlékeztetett arra, hogy Moszkva már többször megfogalmazta,, hogy együtt fog működni bármilyen, az amerikai jogrend alapján megválasztott vezetéssel.
A lány nem tudta megmagyarázni, hogy miért hazudott a hatóságoknak.
Az ősz első hónapjában ezer köbméter 4318,99 hrivnyába fog kerülni.
A lángok az autóról a garázsra, arról pedig a lakóházra terjedtek át.
A kormányzó kitért arra is, hogy mostantól a fát szállító járműveket nyomkövetővel fogják felszerelni, hogy lekövethessék a nyersanyag útját.
A munkálatokat a Biztonságos város program keretében végzik.
Az előrejelzések szerint csütörtökön eső várható.
End of content
End of content