Ma kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Ma kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott eseményre idén négy kontinensről érkeznek artistaművészek.
Ma kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott eseményre idén négy kontinensről érkeznek artistaművészek.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a televíziókban:
Újabb gazdasági válság fenyegeti a világot – az elmúlt időszakban több cikk is erre figyelmeztetett. A szakértők szerint a gazdasági lassulás Európát is hamar utoléri, és akár mélyebb is lehet, mint a 2008-as világválság.
Magyar műemlékek felújítása, magyar vállalkozók támogatása, a magyar oktatás felkarolása és hagyományaink ápolása – csak néhány példa arra, mi mindent tett Magyarország kormánya a 2019-es évben az elszakított területeken.
Megvesztegetésért és pazarlásért jelentették fel az Ungvári Városi Tanács egyik tisztségviselőjét, aki a gyanú szerint megvesztegetésként 20 ezer UAH-t kapott és 520 ezer UAH költségvetési pénzt költött el – tudatta a mukachevo.net hírportál.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök, és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök aláírta az Izrael partjainál kitermelt földgázt Európába szállító EastMed tengeralatti gázvezeték megépítéséről szóló megállapodást csütörtök este Athénban – jelentette az izraeli média.
A munkácsi járási Szentmiklóson (Чинадієво) eltűnt egy tizenhat éves lány – írta a mukachevo.net.
Elkészült a „főterv”, amelynek értelmében tavasztól kezdődik a „Nagy Építkezés” – nyilatkozta Alekszej Honcsaruk ukrán miniszterelnök.
„Néhány nap múlva stabil és cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának” – jelentette ki Sebastian Kurz, a konzervatív Osztrák Néppárt elnöke, miután Werner Koglerrel, a Zöldek listavezetőjével közösen csütörtök délután bemutatták a 300 oldalas kormányprogramot.
Lemondott az eddig magánál tartott miniszteri tárcákról Benjámin Netanjahu, az izraeli átmeneti kormány miniszterelnöke, mert a törvények értelmében nem tölthet be miniszteri tisztséget, aki ellen vádat emelt az államügyész – jelentette a helyi média csütörtökön.
End of content
End of content