Elbocsátották Olekszij Hetmanenkot
Elbocsátották hivatalából Olekszij Hetmanenko első helyettesvezetőt – írta a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal a Facebook-oldalán.
Elbocsátották hivatalából Olekszij Hetmanenko első helyettesvezetőt – írta a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal a Facebook-oldalán.
A Hagyományok Háza hetedik alkalommal szervezi meg az Országos Fiatal Népi Ékszerkészítők Tehetséggondozó Táborát a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a találkozó által már közel száz fiatal tehetség juthatott táborozási lehetőséghez. Idén Tápiószentmártonon, augusztus 10-14. között rendezik a programot. Jelentkezőket az egész Kárpát-medencéből várnak.
Egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták a 73. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába – közölték csütörtökön a szervezők Párizsban.
Az elmúlt napok esőzései nyomán összeomlott a Bay-kastély az erdélyi Ördögkúton – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
A Covid–19-világjárvány még egyáltalán nincs közel a végéhez, és a legrosszabb még hátravan – közölte hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) döntése értelmében Kazany rendezi 2022. január 22. és 28. között a speciális olimpia téli világjátékokat.
Nagy erejű szél tépte fel a koncházai családorvosi rendelő tetőzetét. Az esetet a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) hivatalos weboldalán tudatta.
A nagy mennyiségű csapadék miatt víz borítja az utakat Ungváron. Emiatt a tömegközlekedés igencsak megnehezült a megyeszékhelyen. Az Ung-parti városban uralkodó helyzetről a mukachevo.net hírportál írt ma délután. A vízben gázoló autókról az ismert közösségi oldalon tettek közzé fotókat.
A gyepek titkai címmel hirdetett fotópályázatot a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. a gyepes élőhelyek értékeinek, jellemző növényfajainak bemutatására, népszerűsítésére.
Az Európai Unió Tanácsa hat hónappal, 2021. január 31-ig meghosszabbítja az ukrán válság nyomán bevezetett, Oroszország egyes gazdasági ágazatait sújtó szankciókat – derül ki a testület hétfői közleményéből
End of content
End of content