Augusztus 20. – Idén háromnapos lesz a központi rendezvény
Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai magyar nemzeti ünnep központi rendezvényei – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten.
Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai magyar nemzeti ünnep központi rendezvényei – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten.
Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A jogszabály kihirdetése helyett alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis román államfő hétfőn az ellen a törvénytervezet ellen, amely meggátolná, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
A Kárpátok és Kárpátalja növényvilága egyedi, sokszínű. Több olyan növényfaj található vidékünkön, mely máshol ritkán vagy egyáltalán nem fordul elő. Kora tavasztól késő őszig egymást váltják a szebbnél szebb növények virágzási időszakai, melyek színesítik a magaslatokat és a völgyek tisztásait egyaránt.
Donald Trump elnök viselkedése a médiával „veszélyes és káros” – szögezte le vasárnap kiadott közleményében Arthur Gregg Sulzberger, a The New York Times kiadója és többségi tulajdonosa.
A román parlament által július elején megszavazott közigazgatási kódexnek a romániai magyarok számára kedvező rendelkezései ellen tüntettek a székelyföldi románok érdekeit védő szervezetek vasárnap Bukarestben.
Az olasz főváros biodiverzitását és légszennyezettségét tanulmányozzák méhek segítségével olasz méhészek, akik Róma központjában 15 méhkaptárt helyeztek ki épületek tetejére.
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi, 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon másodikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.
Amennyiben júliusban népszavazást tartanának Ukrajna belépéséről az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe (NATO), a lakosság 45%-a szavazna a csatlakozásra – derül ki a Rejting szociológiai csoport felméréséből, amelyet az UNIAN hírügynökség ismertet.
Egy kétéves perecsenyi járási kislányt és egy 12 éves ungvári lányt kerítettek elő egy nap alatt a rendőrök – tájékoztat a pershij.com.ua hírportál július 29-én.
End of content
End of content