Német állampolgár volt a lübecki késes támadó
Előzőleg még a terrortámadást sem zárták ki.
Előzőleg még a terrortámadást sem zárták ki.
A magyar nyelvhasználatra megoldásokat, nem pedig kifogásokat kell találnia a szlovák kormánynak – jelentette ki Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke pénteken egy a Gombaszögi Nyári Táborban tartott fórumon.
Donald Trump amerikai elnök az árfolyamok manipulálásával vádolta meg az Európai Uniót és Kínát pénteki Twitter-bejegyzéseiben, egy interjúban pedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelési politikáját kritizálta.
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2018/2019-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2018. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre…
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas egyéni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében.
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2018/2019-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű alap- és osztatlan képzésére, vagy mesterképzésére felvételt nyert ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű hallgatók számára.
A szigorúbb német határszabályozás miatt ugyanis több ország visszaállíthatja a határellenőrzést. Szakértők szerint megszűnhet a belső határok nélküli Európa a német kormánypártok paktuma miatt.
Német sajtójelentések szerint hárman közepesen súlyos, öten pedig könnyebb sebeket kaptak egy helyi buszon történt késes támadásban a németországi Lübeckben. A támadás indítéka egyelőre nem ismert, de a helyi ügyészség szerint nem zárható ki a terrorizmus.
Drogdílert üldöztek Munkácson a rendőrök július 18-án, elfogása és a letartóztatása folyamán lövések is eldördültek. A helyszínen volt a Kárpátalja.ma tudósítója, aki szemtanúja volt az eseményeknek.
Gyors, finom és laktató! Ezekkel a címszavakkal jellemezném ezt az ételt.
End of content
End of content