Maradandó értékeink – fotópályázat
A Magyar Földön oldal meghirdeti 2017-es fotópályázatát „Maradandó értékeink” címmel.
A Magyar Földön oldal meghirdeti 2017-es fotópályázatát „Maradandó értékeink” címmel.
Az emberiség négyötöde szenved hátfájástól különböző okok miatt, legyen az apró, éles fájdalom, vagy elnyújtott, tompa szenvedés. Legalább ennyire gyakoriak a hátfájásokkal kapcsolatos tévhitek is: az alábbiakban összefoglaljuk gyorsan, hogy mit érdemes tudni – és mit érdemes elfelejteni.
„Kritikus pillanat” Aleppó elfoglalása, a damaszkuszi rezsim a győzelem útjára lépett – mondta vasárnap a francia médiumoknak Bassár el-Aszad szíriai elnök.
A metróállomások jegypénztárainak bezárása és a leépítések ellen tiltakoznak 24 órán át a londoni metróhálózat munkásai.
Január 13-án, pénteken, 19,00 órai kezdettel Zelei Miklós Zoltán újratemetve című tragigroteszkjét mutatja be a Beregszászi Illyés Gyula Színház a Komáromi Jókai Színházban. Az előadás rendezője Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója. A komáromi vendégjáték védnöke: Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Közeleg az ortodox karácsony, ma, január 6-án szenteste.
Több mint száz település maradt áram nélkül Románia keleti részén Constanta, Tulcea és Calarasi megyében, ahol a péntek hajnal óta tomboló hóvihar vezetékeket szakított le és villanypóznákat döntött ki.
Négyen haltak meg Ukrajnában az erős fagyok és hófúvás miatt – jelentette pénteken Olekszandr Lincsevszkij, az egészségügyi miniszter helyettese a kormány tárcaközi bizottságának ülésén.
Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi című hat epizódból álló sorozat második szériája 2017. február végétől heti rendszerességgel, péntek esténként 20.30-tól lesz látható a Duna televízión.
Dacára annak, hogy az emberiség mind tudásában, mind szociális érzékében jelentős fejlődésen ment át, nem múlik el úgy tél – még az utóbbi években tapasztalt enyhébb telek sem – hogy ne szerepelne a hírekben a kihűlés okozta halál. De pontosan mi is történik akkor, ha az emberi szervezet kihűl?
End of content
End of content