Hat embert elfogtak Brüsszelben
A belga rendőrség elfogott hat embert csütörtök este Brüsszelben, a két nappal korábbi, 31 halálos áldozatot követelő merényletek nyomozása keretében – közölte a szövetségi ügyészség nem sokkal éjfél előtt.
A belga rendőrség elfogott hat embert csütörtök este Brüsszelben, a két nappal korábbi, 31 halálos áldozatot követelő merényletek nyomozása keretében – közölte a szövetségi ügyészség nem sokkal éjfél előtt.
Tegnap, március 23-án, este nyolc és kilenc óra között az Alsószlatinára vezető letérő után lévő domboldalt teljesen elborították a lángok. A bozóttüzet több kilométerről, a Kijev–Csap autópályáról is lehetett látni.
A világnak össze kell fognia a terrorizmus elleni küzdelemben, az Egyesült Államok pedig le tudja és le is fogja győzni az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet – hangsúlyozta szerdán Barack Obama amerikai elnök argentínai látogatásán, egy nappal a brüsszeli merényleteket követően.
1980 és 2015 között évi 3 millimétert mértek, ennek oka a globális felmelegedés – tájékoztatott az állami óceánfelügyeleti hivatal Pekingben.
A kínai rendőrség a gyanús jelenségekkel és gyanúsan viselkedő személyekkel kapcsolatos információszolgáltatás ösztönzésével igyekszik mozgósítani a lakosságot, és tovább képezi a terrorelhárítás embereit – számolt be szerdai hírében a China Daily című angol nyelvű kínai napilap online változatában.
A híresek és gazdagok szeretik jólétüket szőrmével készült ruhadarabokkal és kiegészítőkkel hirdetni, éppen ezért a divatiparban még mindig elterjedt. Azonban van, aki tud nemet mondani.
A 34 halálos áldozatot követelő brüsszeli terrortámadás nyomán kialakult helyzet megvitatására összehívja a miniszterek uniós tanácsát a tanács soros elnökségét betöltő Hollandia – közölte kedd éjjel Ard van der Steur holland igazságügyi miniszter.
Az egyházfő arra kérte szerdán az embereket, hogy egyhangúlag ítéljék el az előző napi brüsszeli robbantásokat, amelyeket „kegyetlen gaztetteknek” nevezett. Ferenc pápa arra kérte a híveket: imádkozzanak azért, hogy „ezek a kegyetlen, fundamentalizmustól elvakított emberek” jó útra térjenek.
Leszámítva azt, hogy nem iszunk eleget, túl sok sósat eszünk vagy sokat edzünk, számos más oka lehet még annak, hogy ki vagyunk száradva. Bármilyen betegség, amely vízháztartásunkat vagy sóegyensúlyunkat befolyásolja, beindíthatja a szomjúságot: az alábbiakban ezekből szedtünk össze néhányat.
A Munkácsi Városi Tanács feloszlatását és előrehozott helyi választást kér Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke a Legfelsőbb Tanácstól – adta hírül a pmg.ua hírportál március 23-án.
End of content
End of content