24 meghökkentő etikett a világból!
Ahány ország, annyi szokás – így van ez az etikett terén is, amely egyes helyeken bizony igen meglepő lehet számunkra. Jobb vele tisztában lenni, életmentő lehet.
Ahány ország, annyi szokás – így van ez az etikett terén is, amely egyes helyeken bizony igen meglepő lehet számunkra. Jobb vele tisztában lenni, életmentő lehet.
Az Itt Magyarul Is… mozgalom (IMI) csapata felkér minden kedves érdeklődőt, hogy mondjanak véleményt a megmozdulás résztvevőiről, a többi közt az egészségügyi intézményekről, az iskolákról, üzletekről, vállalkozásokról és azok munkatársairól!
Csak gyalogosan lehet átkelni a Tiszaújlak–Tiszabecs ukrán–magyar határátkelőn vasárnap délután óta. A fennakadást az ukrán fél elektronikus adatbázisának a hibája okozza. A forgalom várhatóan november 23-án a déli órákban áll helyre – tájékoztattak a helyszínen a határátkelő munkatársai.
A vasárnap este Brüsszelben és két belga városban indított rendőrségi razziák során tizenhat embert őrizetbe vettek, de Belgium első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat egyik feltételezett elkövetője, Salah Abdeslam még szökésben van – tájékoztatott a belga főügyészség hétfőn kora hajnalban.
A zöld tea az egyik legnépszerűbb ital a világon, nemcsak azért mert kellemes ízű frissítő, hanem mert számos pozitív hatása is van az egészségünkre. Többek között az egészséges testsúlyt, normális vérnyomást és a szájüreg egészségét is segít megőrizni.
Egy tollas zseni, akit – erős képzavarral – a madarak emberszabásújaként is emlegetnek a viselkedéskutatók.
Zongorakoncertet rendeznek november 24-én, kedden közép-európai idő szerint 17:3O-kor a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában – adta hírül a zaholovok.com hírportál.
Svájc eddigi egyik legjelentősebb numizmatikai kincsét találták meg Aargau kantonban egy cseresznyeültetvényen, ahol több mint 4000 darab magas ezüsttartalmú, római kori bronz pénzérme került elő a föld alól.
A vas fontos nyomelem, szervezetünknek nagy szüksége van rá, többek között az oxigénfelvételhez. Ideális esetben a nőknek naponta 15 milligrammra, a férfiaknak 10 milligrammra van szüksége. Mit fogyasszunk, hogy természetes módon pótoljuk a hiányt?
A vérvizsgálatok alkalmával a szakembereknek nincsen lehetősége minden betegség egyidejű tesztelésére. Ez azért lehet problémás, mert egyes kórok, mint az antithrombin III hiánya csak célzott vizsgálattal állapíthatók meg, ám fel nem ismerése komoly következményekkel járhat.
End of content
End of content