Author: Zsoldi Tímea

2017-ben diplomázott a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodási és menedzsment szak Beregszászi kihelyezett képzésén. 2017 februárjában csatlakozott a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezethez és a Kárpátalja.ma szerkesztői csapatához.
A maszk viselését ajánlja a WHO a 12 év felettieknek

A maszk viselését ajánlja a WHO a 12 év felettieknek

A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) új ajánlása szerint.

Zene füleimnek: az együttesalapító matuzsálem

Zene füleimnek: az együttesalapító matuzsálem

A Mojszejev Táncegyüttes igazi fogalom volt Magyarországon a szocializmus éveiben. Egyes források szerint tizenháromszor léptek fel hazánkban, mindig sikerrel. A rendszerváltás sem ártott a reprezentatív csapatnak, mindig szíves fogadtatásra találtak Magyarországon. Az alapító, Igor Mojszejev matuzsálemi kort, 101 évet ért meg, mindvégig az együttes élén állt. Művészetéről Nanovfszky Györgyöt, egykori moszkvai nagykövetet kérdeztem, aki személyes…

Rétvári: Szent István a magyar állam és egyház létrehozója

Rétvári: Szent István a magyar állam és egyház létrehozója

Szent István a keresztény magyar állam és egyház megalapítója, aki egyenrangú félként akart kapcsolatot építeni a környező országokkal – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Kemencén, a római katolikus Kisboldogasszony templomban tartott mise után.

Döntőben a Bayern, továbbjutott a Fradi

Döntőben a Bayern, továbbjutott a Fradi

A német Bayern München lesz a francia PSG ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, miután a bajorok 3:0-ra kiütötték a szintén francia Olympique Lyon gárdáját. Érdekesség, hogy az elhúzódó 2019-2020-as futballidénnyel párhuzamosan már kezdetét vette a 2020-2021-es BL-szezon is. A magyar bajnok Ferencvárosi TC rögtön az első selejtezőkörben csatlakozott a küzdelmekhez, és sikeresen vette az…

End of content

End of content