József Attila: Nem tud úgy szeretni
Nem tud úgy szeretni a világon senki, mint az édesanyám tud engem szeretni. Akármit kivántam megtette egy szóra, még a csillagot is reám rakta volna.
Nem tud úgy szeretni a világon senki, mint az édesanyám tud engem szeretni. Akármit kivántam megtette egy szóra, még a csillagot is reám rakta volna.
A legmagasabb béreket 2018 márciusában a légi közlekedésben, a pénzügyi és biztosítási szektorban, valamint az információs és távközlési szférákban dolgozók vihették haza Ukrajnában – jelentette az UNN az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) adatai alapján.
A fiatal irodalmár, aki szeptembertől az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója, 1993. április 19-én született Tiszaásványban. Korábban a KVIT, azaz a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság kommunikációs ügyvivője volt. Budapesten, az Ördögkatlan nevű kocsmában beszélgettünk életről, irodalomról, kárpátaljaiságról.
Lába Marianna nem mindennapi jelenség. Színes, vidám, szeretetteljes természete segítette abban, hogy operaénekesnőként gyönyörű hangjával meghódítsa Európát. Mostanában a rockzene is magával ragadta, s az új stílusban sem kevésbé sikeres.
„… mi magunk hallottuk, és tudjuk, hogy Ő valóban a világ üdvözítője.” (Jn 4,42)
Fernando Alonso 8-as számú Toyota-csapata nyerte a WEC-szezon szezonnyitóját, a spái 6 órás versenyt. A spanyol ezzel 5 év szünet után ünnepelhetett győzelmet profiként világbajnokságon.
A dióültetvényekben nagyon fontos a helyesen elvégzett növényvédelem, legyen szó akár kórokozókról, akár kártevőkről.
Herczig Norbert összetettben a 11. helyen zárt a rali Európa-bajnokság idei második állomásán, a Kanári-szigeteken.
A hatóságok szerint körülbelül 40 ezren vettek részt a megmozduláson, a tiltakozásokat szervező radikális baloldali Lázadó Franciaország (France Insoumise) mozgalom Twitter-üzenetében ugyanakkor azt állította, hogy a tüntetők száma ennek négyszerese, mintegy 160 ezer volt.
A Nagy Szigeten fekvő Kilauea vulkán ezúttal már lakott területre is lávát lövell ki: a hatóságok már az előző nap figyelmeztették a vulkán közvetlen szomszédságában élőket – mintegy tízezer embert –, hogy ajánlatos elhagyniuk otthonukat, mintegy 1500 ember távozott is, pénteken pedig további százak.
End of content
End of content