Pályakezdő fiatalokat várnak az erdélyi Filmtett nyári alkotótáborába
Pályakezdő fiatalok jelentkezését várják az erdélyi Filmtett Egyesület nyári filmes alkotótáborába, amely Nyárádszentlászlón lesz – közölték kedden a szervezők.
Pályakezdő fiatalok jelentkezését várják az erdélyi Filmtett Egyesület nyári filmes alkotótáborába, amely Nyárádszentlászlón lesz – közölték kedden a szervezők.
„Az április 8-ai magyarországi választások eredménye azt mutatja, hogy győzött a magyar nemzet! A Fidesz-KDNP elsöprő sikere a magyar nemzet sikere, azé a nemzeté, amely képes kiállni függetlenségéért, kultúrájáért, nyelvéért, és amely elsődlegesen magyar és keresztény jövőt képzel el magának” – összegezte Bocskor Andrea, az Európai Parlament képviselője a magyarországi választások eredményét.
Ukrajnában márciusban 13,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a februári 14 százalék után – közölte az ukrán állami statisztikai hivatal kedden.
Magyarország egy erős tagállamokból álló erős Európát akar – mondta Orbán Viktor két nappal a választás után magyar és külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján.
„Szívből gratulált” Angela Merkel Orbán Viktornak a magyar parlamenti választáson elért sikeréhez; táviratában a német kancellár megbízható partnernek nevezi Németországot, amelyre a magyar kormányfő a jövőben is hagyatkozhat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.
Megkezdődött az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM). A Nemzeti Színház fesztiválján 14 ország 27 produkcióját láthatja a közönség április végéig.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve 2018. november 2-ára meghirdeti a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók XV. Konferenciáját. A konferenciára fiatal, 35 évnél nem idősebb, alapdiplomával már rendelkező, de tudományos fokozattal még nem rendelkező kárpátaljai magyar kutatók jelentkezését várjuk.
Még legfeljebb 310 980, magyarországi lakóhellyel rendelkező választó szavazatát nem számoltak meg a szavazatszámláló bizottságok. Ez a szám az átjelentkezéssel szavazókból, a külképviseleteken voksolókból és azoknak a szavazataiból áll, akik olyan szavazókörben szavaznak, ahová ezeket a voksokat még „várják”.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által biztosított támogatásból a 2018/2019-es tanévre ismét meghirdeti a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot. Az ösztöndíjprogram célja, hogy a Kárpátalján működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését elősegítse.
Az EBESZ-nek semmilyen lehetősége, jogosítványa nincs, hogy politikai szempontból vizsgáljon egy választási kampányt. Az EBESZ valamilyen kormánypárti „médiatúlsúlyról” beszélt, holott vasárnap a internetes politikai hírek 90 százaléka arról szólt, hogy Orbán Viktor kormánya megbukott, a Fideszben óriási feszültség van, „óriási bukás lesz” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a TV2 Mokka című kedd reggeli műsorában.
End of content
End of content