Könyvajánló: Bellandor öröksége
G. F. Urseri: Bellandor öröksége. Urseri, Budapest, 2013.
G. F. Urseri: Bellandor öröksége. Urseri, Budapest, 2013.
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a televíziókban:
„1905-ben születtem Budapesten, a Ferencvárosban.” Ferencváros Önkormányzatának videópályázata, mely első ízben 2015. április 11-én, a költő születésének 110. évfordulóján került megrendezésre. Olvasd József Attila verseit, készíts videót és nyerj!
A diabétesz „öt különböző betegség”, mindegyik másképp kezelhető – írta a BBC egy új kutatásra hivatkozva.
A Rákóczi Szövetség immár 29 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség irodavezetői állást hirdet munkácsi székházukba azonnali kezdéssel.
Ukrajnában 4,4 millió embert érintett az ország keleti részén dúló fegyveres konfliktus, illetve kerültek emiatt nehéz humanitárius helyzetbe – derül ki az ENSZ ukrajnai képviseletének közleményéből, amelyet az UNIAN idéz.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a televíziókban:
Ukrajnában megszűntek a kisebbségi nyelvek gyakorlati használatára vonatkozó jogok, miután a nyelvtörvény megsemmisítésével nem maradt érvényben olyan jogszabály, amely kimondottan a nyelvhasználatot szabályozná az országban – mutatott rá Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.
Idén is meghirdeti kárpátaljai utazási programját a Rákóczi Szövetség, a szervezet magyarországi családszervezetek, tantestületek, nyugdíjas és egyházi közösség jelentkezését várja.
End of content
End of content