Drámapályázat
Az Esztrád Színház pályázatot hirdet új magyar nyelvű drámák létrehozására.
Az Esztrád Színház pályázatot hirdet új magyar nyelvű drámák létrehozására.
Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
Tardy Lajos – Kende János – Tóth Gyula: Orosz és ukrán utazók a régi Magyarországon. Gondolat, Budapest, 1988.
Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a Naprendszeré.
Oroszország fejleszti haderejét, de nem hagyja, hogy belerántsák egy fegyverkezési versenybe az Egyesült Államokkal – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén.
Az Európai Unió nem maradhat fenn másként, mint az európai értékek alapján, ami nem más, mint a keresztény civilizáció és az európai nemzetek sorsközössége – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Új Közös Európánk címmel csütörtökön Budapesten rendezett konferencián.
Ukrajna fapados légitársaságot alapított SkyUP néven, amelynek járatai belföldre és külföldre is közlekednek majd – jelentette be Volodimir Omeljan infrastrukturális miniszter csütörtökön kijevi sajtótájékoztatóján. Az első járatok a tervek szerint jövő áprilisban indulnak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: sohasem ellenezte az Egyesült Államok részvételét a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében.
Kétnapos találkozót tartanak a visegrádi négyek (V4 – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) parlamentjeinek külügyi bizottságai Budapesten. A rendezvényt szerdán megnyitó Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta: az Európai Unión (EU) belül a visegrádi országok együttműködése a legsikeresebb.
Felemelő érzés, hogy a nemzetrészek középiskolás diákjai vetélkedésének az ország háza ad otthont – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.
End of content
End of content