Zelenszkij: 31 ezer ukrán katona halt meg a háborúban
„Nem tudom, hány eltűnt emberük van, de azt tudom, hogy a sebesültekkel együtt akár 500 ezren is lehetnek.”
„Nem tudom, hány eltűnt emberük van, de azt tudom, hogy a sebesültekkel együtt akár 500 ezren is lehetnek.”
Támogatják a vízellátás helyreállítását, kórházak és lakóházak újjáépítését.
Szerinte „nagyobb bátorságot kell tanúsítani” a zárolt orosz vagyonok kisajátításának ügyében.
Szavait húszezren hallgatták a téren a Vatikán adatai szerint.
A miniszter azt is elmondta, hogy ez a szám 100 állami és 400 magánvállalatot foglal magába.
Bátyjával, Rosztyiszlavval együtt lettek mozgósítva.
Az orosz hadsereg 9 rakétatámadást, 77 légicsapást mért az ukránokra, valamint 119-szer lőttek rakétarendszerekből katonai és civil célpontokra.
Szombaton 810 orosz katonát öltek meg.
Az ukrán hadseregnek nincs elegendő legénysége, lőszerre és több légvédelmi rendszerre van szüksége.
Ezzel 1300 fölé emelkedik az ukrán fegyveres erőknek átadott Brimstone rakéták száma.
End of content
End of content