Gazdaság

33%-kal emelkedik a telefonköltség

Jóváhagyták a helyi távközlési költségek emelését – jelentette be Petro Jacuk, a távközlési kérdések szabályozásával megbízott nemzeti bizottság elnöke. Nemrégiben az áremelést engedélyezte a Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium és a politikai és vállalkozói kérdéseket szabályzó Ukrajnai Állami Bizottság. Egy hónappal ezelőtt a szakszervezetek is jóváhagyták az eljárást – nyilatkozta a Petro Jacuk.

70 millió euró az energetikai hatékonyság növelésére

Ukrajna számára 70 millió eurót különít el az Európai Unió az olyan projektek megvalósítására, amelyeknek célja az energetikai hatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások felhasználása – jelentette be tegnap, április 7-én az EU energiahatékonysággal és a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó ukrajnai megbízottja. A 70 millió támogatásból 63 milliót az állami költségvetésbe integrálnak, 7 millió eurót pedig…

Instabil az ukrajnai bankrendszer

A világgazdaság krízisének időszaka után az ukrán bankok hitelképessége javulni kezdett, ám a hitelek stagnálása és az aktívák minőségének problémái aktuálisak maradtak – áll a Standard&Poor’s beszámolójában. – A banki aktívák minőségi problémái lassítják az ukrán banki rendszer újjászületésének folyamatát.

2011-ben 5%-os GDP növekedés várható

A miniszterelnök 5%-os GDP növekedést jelzett a hagyományosan minden éven megrendezett 7. Befektetési Konferencián. Nikolaj Azarov megjegyezte, hogy a Miniszteri Kabinet 2012 közepére szeretne visszatérni a krízis előtti állapothoz. Mindezek mellett kiemelte, hogy több mint ezer nagyvállalat dolgozott ki különböző jellegű befektetési terveket, és a kormány mindenféleképpen segíti majd ezeket a projekteket.

Ukrajna és az IMF feltételei

Március 29-én, kedden „Economist” címmel konferenciát szerveztek Kijevben, amelyen részt vett Max Alier, az IMF állandó ukrajnai képviselője. A szakember véleménye szerint Ukrajna a reformproblémák és a gazdaság strukturális hiányossága miatt elmaradt a többi régióbeli országtól. „Nagyon fontos lenne a nyugdíjreform és a szektoriális reform megvalósítása, mert ezen lépések által a tarifák megfelelhetnének a piacgazdasági…

End of content

End of content