A csőd szélén az ukrán utazási irodák
Az ukrán gazdasági válság negatív hatással van az ország idegenforgalmára is.
Az ukrán gazdasági válság negatív hatással van az ország idegenforgalmára is.
Első alkalommal rendezett nemzetközi termékkiállítást a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat július 12-én.
A következő három évben tovább fog növekedni a kommunális szolgáltatások díja Ukrajnában – adta hírül a zaholovok.com.ua július 8-án.
A kárpátaljai képviselők elfogadták a megyei felsőoktatás fejlesztését érintő 2013–2017-es program módosításait, melyeket a helyi munkaerőpiac változásai tettek indokolttá.
Több mint nyolc hónapja már annak, hogy a váratlan bejelentést követően, miszerint Ukrajna mégsem kíván az Európai Unió tagállamává válni, a döntéssel egyet nem értő, az országban uralkodó korrupció, nehéz gazdasági helyzet ellen tiltakozók százai foglalták el a Majdant, vagyis a kijevi Függetlenség teret.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Ukrajna mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – államadós-besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor’s, elsősorban az IMF-program stabilizáló hatásával indokolva a lépést.
Kárpátalján a közel 60 ezer munkanélküli közül mindössze 10 ezer személyt vettek nyilvántartásba, akik állami segélyben is részesülnek.
A Legfelsőbb Tanács július 4-én fogadta el azt a törvényt, melynek értelmében 15 százalékos adókedvezményben részesülnek a bankbetétesek.
Az ukrán állampolgárok csaknem 12 százalékkal kénytelenek többet fizetni a kommunális, egészségügyi szolgáltatásokért, az oktatásért és az élelmiszerekért.
Az orosz fogyasztói felügyelet megtiltotta néhány ukrán vállalat tejtermékeinek behozatalát.
End of content
End of content