Stabilizálódhat a hrivnya árfolyama
Ukrajna aranytartalékai növekedtek.
Ukrajna aranytartalékai növekedtek.
– Május 14-én a Naftogaz szerződést kötött egy „nagy európai céggel”.
Május14-én a svájci kormány 20 millió svájci frank pénzügyi támogatást hagyott jóvá az ukrán gazdaság megreformálására.
Az ukrán kormány módosította a Miniszteri Kabinet március 1-jei határozatát és valamelyest mérsékelte a közpénzek gazdaságos és ésszerű felhasználására vonatkozó intézkedéseket.
Az Egységes Egyetemisták civil szervezet, valamint a graduális és posztgraduális hallgatók tudományos társasága Hogyan látom az új Ukrajna megreformálását címmel esszépályázatot hirdet fiatalok számára.
A május 13-án tartott találkozó egyik legfontosabb eredménye a közös légtérről szóló megállapodás, melyet Kijev és Brüsszel június 5-én írna alá.
Pavlo Seremeta gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy az állam felfüggesztette néhány iparág támogatását. Elmondása szerint kényszerből tett és ideiglenes intézkedésről van szó.
Átlagosan 3,5 százalékkal nőttek az élelmiszerárak áprilisban Kárpátalján.
A hrivnya folyamatos gyengülése az ukrajnai zavargások körüli médiahisztéria ellenére is vonzza a szlovák vendégeket az utóbbi napokban – írja a mukachevo.net.
Az ukrajnai magyar kisebbség megmaradásának egyik záloga a gazdasági függetlenség megteremtése, melynek eléréséhez, stabilitásához fel kell mérnünk lehetősegeinket, illetve ki is kell használnunk azokat. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség legfőbb célja a magyarság megmaradásának segítése Kárpátalján, így kötelességének érzi, hogy foglalkozzon a nemzetünk gazdasági felemelésével is.
End of content
End of content