Magyarország Kárpátalja legnagyobb kereskedelmi partnere
2014 januárjában a csapi határátkelőnél 2301 árukereskedelemmel foglalkozó személyt vettek nyilvántartásba. 568 külföldi gazdasági alany vett aktívan részt a külföldi gazdasági tevékenységben.
2014 januárjában a csapi határátkelőnél 2301 árukereskedelemmel foglalkozó személyt vettek nyilvántartásba. 568 külföldi gazdasági alany vett aktívan részt a külföldi gazdasági tevékenységben.
Az Ukrán Nemzeti Bank csaknem 9 százalékkal leértékelte a hrivnyát az amerikai dollárhoz képest – jelentette be honlapján múlt pénteken a jegybank.
Amennyiben 2013-ban az ukrán állampolgárok bérbe adták lakásaikat más állampolgároknak, nyilatkozatot kell tenniük az ebből származó jövedelemről és vagyoni helyzetükről.
Ukrajnában az idén várhatóan a tavalyinál hat százalékkal (mintegy 300 ezer hektárral) nagyobb területen, 5,2 millió hektáron termesztenek kukoricát – jelentette be Mykola Prysyazhnyuk ukrán mezőgazdasági miniszter.
Oroszország addig nem utalja át Ukrajnának a pénzügyi támogatás második részét, míg Kijev ki nem fizeti az elhasznált földgáz árát – közölte Oroszország pénzügyminisztere.
A politikai bizonytalanság miatt csökken a hrivnya értéke – jelentette be Szerhij Arbuzov ideiglenesen megbízott miniszterelnök a Miniszteri Kabinet február 5-ei ülésén.
2013-ban a megyei költségvetésből 3 millió hrivnyát szántak az onkológiai betegségek elleni harcra Kárpátalján.
A Nemzetközi Műszaki Segítségnyújtási Projekt megvalósítása keretében tízmillió hrivnyát különítettek el a Tisza-medence árvízvédelmével kapcsolatos intézkedésekre.
2014. január 1-jén összesen 609 millió hrivnya szabad pénzmaradvánnyal rendelkeztek a helyi költségvetések Kárpátalján.
A Kárpátalja Megyei Állami Adófelügyelet felhívja a vállalkozók figyelmét arra, hogy 2014. január 1-től az állami költségvetésről és a minimálbér (1218 hrivnya) mértékének megállapításáról szóló törvény értelmében 122 hrivnya lesz a kereskedelmi engedély átlagos havi összege.
End of content
End of content