A WTO nem váltotta valóra Ukrajna álmait
A gazdasági válság és a hazai termék versenyképességének csökkenése miatt Ukrajna WTO-tagsága nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket.
A gazdasági válság és a hazai termék versenyképességének csökkenése miatt Ukrajna WTO-tagsága nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket.
Ungvári Építőipari és Regionális Vásár címmel magyar termékeket bemutató gazdasági kiállítást tartanak a kárpátaljai megyeszékhelyen május 23-24-én.
Az Ukravtodor ukrán állami útkezelő vállalat 2013 június végéig az utakon felszámolja ígérete szerint a kátyúkat.
A gyógyszerárak csökkentését elősegítő intézkedéseket készít elő az Ukrán Egészségvédelmi Minisztérium.
A január–március közötti időszakban a szolgáltatói piacon 1041 nem pénzügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozás működött, közülük 986 mint jogi személy, 55 pedig önálló alegységként.
Az áram-, a gáz- és a vezetékes vízszolgáltatás lakossági díjainak jelentős emelésére készül az ukrán állam – hozta nyilvánosságra csütörtökön az ukrán média.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa első olvasatban elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely a lakossági gázárakat a fogyasztás alapján határozná meg. A változtatás kezdeményezője Pavlo Korzs, a Régiók Pártja képviselője.
Egyelőre próbaüzemben, de szerdán megindult Szlovákiából is a reverz, azaz ellentétes irányú gázszállítás az Európai Unióból Ukrajnába – jelentette be Kijevben Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter.
Május 8-án Ivan Baloga, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke Seszták Oszkárral, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökével és dr. Kovács Ferenccel, Nyíregyháza polgármesterével találkozott Baktalórántházán.
Az új törvény május 9-én lép életbe – olvasható a mukachevo.net május 9-i írásában.
End of content
End of content