Táncoló tóháti talpak
Hetedik alkalommal rendezett keresztyén bált a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Tóháti Alapszervezete február 20-án.
Hetedik alkalommal rendezett keresztyén bált a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Tóháti Alapszervezete február 20-án.
Görögkatolikus egyházunkban nagyböjt második vasárnapján Jézus gyógyításának történetét olvassák fel evangélium gyanánt.
Beregszász, Budapest és Kisvárda után február 15-én Nyíregyházán is megnyílt a „25 éve szabadon – a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállása és tanúságtétele” című kiállítás.
Közel 40 tag jelenlétében tartotta közgyűlését február 13-án a KRISZ, azaz a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet. Nagy felelősség hárult a jelenlévőkre, hiszen az egyéves ciklus leteltével ismét választást tartottak.
Ferenc pápa és Kirill orosz pátriárka Havannában aláírt közös nyilatkozatában elismerték a görögkatolikusok jogát arra, hogy bárhol gondoskodhassanak híveikről, ahol azoknak szükségük van rá – emelte ki a két egyházfő kubai találkozóját értékelve Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrán görögkatolikus egyház vezetője.
„Nagyon időszerű az eucharisztikus kongresszus témája: A bennetek élő Krisztus a mi eljövendő dicsőségbe vetett reményünk.
Az idei nagyböjt kegyelemben gazdag időszak lehet számunkra, ha az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk, mert megtapasztalhatjuk minket végtelenül szerető Istenünk irgalmasságát.
Az irgalmas Isten szeretete ott jelenik meg, ahol nagy szükség van rá, hogy szeretetével csodákat tegyen. Csodát tett itt, Kárpátalján is, mikor Majnek Antal püspök atyánknak megesett a szíve az alkoholista betegeken, mert látta, hogy nagy szükség van a gyógyulás lehetőségének megteremtésére.
A megszentelt élet napja minden évben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódik.
Idén február 10-én veszi kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek. Hamvazószerdán és a rá következő vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg.
End of content
End of content