Hitélet

  • Urunk színeváltozása

    Jézus megdicsőülésének helye a régi hagyomány szerint a galileai Tábor-hegy volt. A csoda színhelyén még az arab hódítás előtt három bazilika épült. Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latinul: transfiguratio) ünnepe.

  • Szent Márta

    Szent Mártára, Mária és Lázár nővérére, a háziasszonyok, családok, özvegyek, hitoktatók, vendéglősök, pincérnők, szállodások, szobrászok védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 29-én.

  • III. Hagyományőrző és Hitéleti Családi Nap Hetyenben

    A Hetyeni Hagyományőrzők és Falufejlesztők Társadalmi Szervezete, a Hetyeni Református Egyházközség és a KMKSZ helyi alapszervezete július 19-én harmadik alkalommal szervezte meg Hagyományőrző és Hitéleti Családi Napját, melynek ezúttal is az „Élim” Hetyeni Fogyatékkal Élők Napköziotthonának udvara és a mellette lévő sportpálya adott otthont.

  • „Te-Kérj” kerékpártúrán a tóháti KRISZ-es ifjúság

    Immár harmadik alkalommal szervezett kerékpártúrát a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet Tóháti Aalapszervezete július 15–18 között. Az alkalom célja, hogy a kárpátaljai fiatalok egészséges, sportos körülmények között tölthessenek el néhány napot Vásárosnamény vonzáskörzetében, amely nemcsak a sportról szól, hanem az aktív pihenésről, az imádkozásról és az Istenre figyelésről is.

  • 16. máriapócsi gyalogos zarándoklat

    „Téged jöttünk köszönteni, méltóztassál meghallgatni, Ó pócsi templom csillaga, üdvözlégy szép Szűz Mária” – csendült fel több mint 300 kárpátaljai zarándok ajkán az ősi Mária-ének, amikor megpillantották a máriapócsi kegytemplom tornyát.

  • Ki volt Mária Magdolna, az apostolok apostola?

    Jézus a nők lelki vezetését is vállalta, ami a férficentrikus társadalomban valóban rendkívül szokatlan volt, és ezek az asszonyok sokkal hamarabb részesültek a feltámadás hitében, mint az apostolok. Július 22. Szent Mária Magdolna napja.

End of content

End of content