Ünnepek Máriapócson
Megújulva fogadja a zarándokokat a máriapócsi lelkigyakorlatos ház. Kisboldogasszony ünnepe alkalmából két napon át várják a búcsúra a híveket. A Hajdúdorogi Egyházmegye tájékoztatását olvashatják.
Megújulva fogadja a zarándokokat a máriapócsi lelkigyakorlatos ház. Kisboldogasszony ünnepe alkalmából két napon át várják a búcsúra a híveket. A Hajdúdorogi Egyházmegye tájékoztatását olvashatják.
Isten kegyelméből augusztus 21-e és 28-a között immár tizedik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Fiatalok Szelidi-tavi Táborát, melyen a haranglábi csapat másodszor vehetett részt a barkaszói, bátyúi, derceni, nagyberegi és a kajdanói fiatalokkal együtt.
Nagyberegen átadták Kárpátalja legkorszerűbb líceumát.
Száznyolcvanan tanácskoztak a Kárpát-medence számos pontjáról a harmadik Konfi+ konferencián augusztus 24. és 27. között Balatonszárszón. Szociológiai, fejlődéslélektani kérdések mellett speciális gyülekezeti kontextusokkal, illetve jó gyakorlatokkal is megismerkedhettek a résztvevők.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy naiv lelkész. Naiv volt, mert csak szépet és jót gondolt azokról, akik megkeresték, hogy a templomban Isten áldását kérjék házasságukra.
Szabó Ferenc jezsuita a Vatikáni Rádióban futó sorozatában a családdal foglalkozó októberi püspöki szinódusra készülve a személyesség–szerelem–házasság témakörének kérdéseit tárgyalja a keresztény antropológia és teológia szemszögéből. A hatodik részt közöljük.
Kedves testvérek! A Krisztussal való találkozás minden esetben kérdéseket hoz elő az emberből, és a kérdésekre adott krisztusi válasz sok esetben boldoggá, sokszor pedig lehangolttá, szomorúvá tesz.
Az augusztus 27-i szerdai általános kihallgatás alkalmával a Szentatya találkozott Paul Bhattival és édesanyjával. A korábbi miniszter három évvel ezelőtt vesztette el testvérét, Shahbaz Bhattit, akit iszlamista integralisták gyilkoltak meg – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Augusztus 27. Szent Mónikának, Szent Ágoston édesanyjának emléknapja. Mónika a férjes asszonyok és az anyák védőszentje. Életének titka az isteni bölcsesség és a megtestesült Ige iránti szeretet volt.
Augusztus 22-én ifjúsági zarándoklat indult Husztról Nagybocskóra.
End of content
End of content