„Miérettünk a jászolba helyeztettél, türelmes Üdvözítő, a gyermekkort önként viselted el, a pásztorok pedig az angyalokkal dicséneket zengtek néked mondván: Dicsőség és tisztelet a földön születettnek, a földiek lényét megszentelő Krisztus Istenünknek!” (Utrenyei kathizmálion)
Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR.
Amelyik ház arra épül, hogy otthona legyen egy családnak, és úgy épül, és azok építik, akik otthont akarnak belőle maguk köré: abból a házból otthon lesz.
Azokról, akik példát állítanak, mert sokat adtak, és azokról, akik a legtöbbet adták. – Elmélkedés.
Aki már veszített el olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt (és velem ez már számtalanszor előfordult), az rájön, hogy valójában semmije sincs.
A nehézség az, hogy advent a legfeszítettebb időszak a legtöbb ember számára az egész évben.
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.
Marhavagon, száraz kenyér, harmadolt cigaretta, bolhák, tetvek, mocsok, szélfútta barakkok, szadista őrök, dupla szögesdrót, kényszermunka.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle.
A gyermekek ünnepe? Erős kísértés, hogy a karácsonyt megtegyük a gyermekek ünnepévé.
End of content
End of content