Nagyböjti gondolatok (35.)
Semmi sem fontos az emberi lélek betegségeinek kezelésénél, egyedül csak az, hogy a beteg higgyen.
Semmi sem fontos az emberi lélek betegségeinek kezelésénél, egyedül csak az, hogy a beteg higgyen.
Krisztusban kedves Testvérek! Ennek a vasárnapnak az evangéliuma a házasságtörő asszonyról szól, legalábbis így ismerjük. A farizeusok és írástudók Jézus elé visznek egy asszonyt, akit előzőleg tetten értek. Igazából Jézust akarják próbára tenni. Noha látszólag Jézus és az asszony a főszereplői ennek a történetnek, igazából nem így van.
I. Ferenc, az újonnan megválasztott római pápa Sztepan Csmil ukrán pap neveltje – jelentette be Szvjatoszlav Sevcsuk, az Ukrán Görögkatolikus Egyház vezetője.
Hírforrások értesülése szerint Ferenc pápa beiktatásán részt vesz I. Bartolomeosz konstantinápolyi pátriárka.
„Az ember sok ezer könyvet olvas, legnagyobb részüket egy hét alatt elfelejti.
1Kor 15,1-11. 1 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok.
„Ha valaki képes szeretni a társát előírások és feltételek nélkül, az az isteni szeretetet testesíti meg
Február 8-ai számunkban adtunk hírt a Görögkatolikus Ifjúság Szervezet (GISZ) jótékonysági farsangi báljáról, mely a szervezet irodahelyiségének bérlését hivatott támogatni a belépők és az adományok révén. A sikeres bál után Beregszászban az egykori Aranykalász épületében lévő iroda ünnepélyes megnyitójára március 12-én került sor.
A Magyar Református Egyház közös zsinatának előkészületeiről, a Kassa – Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat református programjairól és a 2014-re tervezett kiemelt eseményekről is egyeztetett hétfőn és kedden Mályiban idei első tanácskozásán a Generális Konvent elnöksége.
End of content
End of content