Botlókövek: a holokauszt emlékezete Rómában
Újabb 36, úgynevezett „botlókövet” helyeznek el Rómában a náci haláltáborokba elhurcolt állampolgárok emlékére.
Újabb 36, úgynevezett „botlókövet” helyeznek el Rómában a náci haláltáborokba elhurcolt állampolgárok emlékére.
– Úgy vagyunk, mint a csónak a folyóparton: ha ki van kötve, hiába hullámzik a víz, nem sodorja el.
Elhelyezték a dunamelléki egyházkerület püspöki hivatalában azt a falikárpitot, amelyet a drávaiványi református templom festett kazettás mennyezete ihletett.
Meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház világszerte.
Előző lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy a közelmúltban Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke a Verecke Alapítvány segítségével jelentős anyagi támogatásban részesítette Kárpátalja magyar oktatási, egyházi és kulturális intézményeit, mely a KMKSZ tevőleges közreműködésével jutott el az érintettekhez. A kedvezményezettek egyike a Guti Református Egyházközség is.
Amikor Antal 251-ben vagy 252-ben megszületett Koméban, Közép- Egyiptom egyik falujában, a régi kereszténység éppen talán legsúlyosabb megpróbáltatását élte át.
Csak harminc évig tartott a hatalmas, gazdag Cappenbergi Gottfried élete, aki öt évvel korai halála előtt lemondott minden hatalmi törekvéséről és birtokáról, s alázatosan ,,Krisztus szegényévé” lett.
Énekes hétvégét és kórusvezetési kurzust tart február első napjaiban Szabó Szabolcs, a Komlói Pedagógus Kamarakórus, a Gagliarda Kamarakórus és a Pécsi Leőwey Klára Női Kar karnagya, valamint a Baranyai Református Egyházmegye gondnoka a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Január 12-én az ungvári görögkatolikus Szent Kereszt Felmagasztalása székesegyházban segédpüspökké szentelték Jurij Luscsák P. Nílusz ferences atyát.
„Elvándorlás: a remény és a hit zarándoklata” – olvasható XVI. Benedek üzenetében az elvándorlás 99. világnapja alkalmából. A világnapot január 13-án ünnepelték.
End of content
End of content