Pray hard
Imádkozni nem hobbi, hanem (el)hivatás. Imádkozni nem luxus, hanem létszükséglet.
Görcsösen kapaszkodni dolgokba, státuszba, emberekbe, hitekbe és meggyőződésekbe – félrevezető.
Próbatétel? Mindent én rontottam el? Mikor hibáztatható valaki a válása miatt, és mikor nem?
„Hirdették mindenütt az evangéliumot…” Lk 9,6
Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt…
Hozzád menekülök, URam, ne szégyenüljek meg soha!
Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment atyjafiaihoz, és látta kényszermunkájukat.
Évszázadok óta magasodnak templomaink tornyai, messziről jelezve az utazónak, hogy hamarosan egy olyan településre ér, melynek lakosai istenhívő emberek.
Salamoné. Isten! Add törvényeidet a királynak, és igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélje népedet, és törvényesen a nyomorultakat.
Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.
End of content
End of content