A Julián-naptárhoz igazítják a szentföldi katolikusok a húsvétot jövőre
XIII. Gergely pápa 1582-ben vezette be a Gergely-naptárt, amelyet manapság a világ nagy részén használnak.
XIII. Gergely pápa 1582-ben vezette be a Gergely-naptárt, amelyet manapság a világ nagy részén használnak.
Ateista- és valláskárosult-képzés a felekezeti intézményekben?
„Megbocsátok, de nem felejtek.”
Kiben lakik valóban az Isten?Hit: tudás és valami más elegye.
November 3-án, egy hideg nap reggelén dolgos fiatal kezek dideregnek Beregszászban, a római katolikus templom udvarán.
Mennyiben tanulható a hit? Néhány nappal ezelőtt, amikor az egyik munkatársam megtudta, hogy teológus hallgató vagyok, megkérdezte tőlem, hogy mégis mennyi ideig tart ez a képzés.
Titus Pál első teljesen pogánykeresztyén származású munkatársa. Ki származása és a személyisége miatt alkalmas volt, hogy összekötő szerepet töltsön be addig nagyon távoli csoportok és személyek között.
Az emberek egymás iránti szeretetének jelentőségét hangsúlyozta XVI. Benedek vasárnap, a római Szent Péter téren mondott beszédében.
Sok éve már, hogy évente megrendezik a Kárpátaljai Református Egyházkerületben a szavaló- és énekversenyt, melynek célja a gyermekek elhívása Isten szolgálatára.
Ha egy percig is ember voltál, biztos, hogy részese lettél olyan helyzetnek, amiben összetört valami.
End of content
End of content