Méltatlan bár
A lelkészlét titkaibólA lelkészeknek is vannak titkaik. Nem elhallgatott vagy rejtett dolgokra gondolok most, hanem olyanokra, amelyeket csak ők élhetnek át, s ha elmondták, akkor többé már nem is titok.
A lelkészlét titkaibólA lelkészeknek is vannak titkaik. Nem elhallgatott vagy rejtett dolgokra gondolok most, hanem olyanokra, amelyeket csak ők élhetnek át, s ha elmondták, akkor többé már nem is titok.
Berekfürdőn zajlott október 7-9. között – mintegy felkészülésként a 2013-as ünnepi évfordulóra – az Európában élő református egyháztestek képviselőinek regionális konzultációja.
„Kezeink munkáját tedd maradandóvá”
Böjte Csaba ferences testvér sok kereszténynek és jóakaratú embernek szerez örömet gondolataival, lendületes buzdításaival. Ezúttal a hit évére írott szavait közöljük.
Boldog XXIII. János pápa emléknapján nyitotta meg XVI. Benedek pápa a Hit évét.
Október 12—14 között tartották a már hagyományosnak mondható Kárpát-medencei Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetek hétvégéjét, amely ezúttal Szlovákiában, a Magas-Tátrában került megrendezésre.
Pásztorlevél, az Őszentsége, XVI. Benedek római pápa által meghirdetett Hit évének a kezdetére.
A beregszászi Diakóniai Központ ad otthont október 15. és 18. között a Kárpátaljai Kerekasztal nevű konzultációnak, amelyen a határon túl élő magyar reformátusok missziói és diakóniai szolgálatát támogató nyugat-európai egyházak és segélyszervezetek képviselői vesznek részt.
Október 11-én, csütörtökön délelőtt, 50 évvel a II. vatikáni zsinat kezdete után, a Szent Péter téren bemutatott ünnepélyes szentmisével a pápa megnyitotta a Hit évét.
A SkyCourton át sétálunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljára.
End of content
End of content