Hitélet

A Fülöp-szigetekiek a legvallásosabbak

A Fülöp-szigetekiek a legvallásosabbak a világon, szemben a skandinávokkal vagy az egykori keleti tömb országaival – derül ki egy amerikai tanulmányból, amely szerint minél idősebb az ember, annál inkább hisz Istenben.

Mindent jobban tudnak?

A felnőttek gyakran azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, mint a gyerekek, holott elképzelhető, hogy valaki fiatalon többet élt meg, és szélesebb a látóköre, mint egy hatvanévesnek.”

Az ikon ablak a láthatatlan világra

A Varga Antalként a nagyszőlősi járási Csepén született Tarzíciusz ferences testvér a szegedi ferences rendház növendékeként 2001-ben véletlenül találkozott az ikonfestészettel Hódmezővásárhelyen Jószai Sándor festőművész ikonkiállításán, majd a hosszas gyakorlati és elméleti pallérozódás után maga is ikonfestő lett, sőt később Esztergomban és Budapesten sok érdeklődő fiatalnak is oktatta az „ikon teológiáját” és az ikonfestő mesterség…

End of content

End of content