Vasárnapi üzenet
„A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogyan Jézus parancsolta nekik.” (Máté 21,6)
„A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogyan Jézus parancsolta nekik.” (Máté 21,6)
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót.
Mind gyakrabban hallani az egyházi és a világi sajtóban egyaránt egy magyarországi politikusról, aki azzal került a figyelem középpontjába, hogy átadta az életét Istennek, és megtérését 2011-ben Egy politikus, akit rabul ejtett Isten c. könyvében tárta a nagy nyilvánosság elé.
A világ harminc egyeteméről érkeztek joghallgatók a Károli Gáspár Református Egyetem Jogtudományi Karának perbeszédversenyére.
Ahogy kitavaszodott és a napsugarak melege egyre erősebb lett, a KRÖDÉ munkatársai kirándulás szervezésébe fogtak.
Egy másfél kilós daganat volt az akadály, ami megállásra kényszerítette Kispál Gábort. A lemezlovas azt mondja, Isten újraindította őt, akár egy lefagyott számítógépet.
A legjobb módja a gyülekezetépítésnek, ha emlékeztetjük Isten gyermekeit, hogy legyenek hitelesek abban, ahogy élnek, és amit mondanak.
Tesz-vesz tavasz elnevezéssel indította el a Katolikus Ifjúsági Alapítvány azt a kezdeményezést, melyben fiatalok fognak össze saját településük környezetének szebbé, élhetőbbé tételére.
A rabszolgának elhurcolt fekete-afrikaiaknál szebben kevesen tudták megfogalmazni, mit jelent az igazságtalanság, a magány vagy a reménység.
Elfogadás. Ezt a szót ismételgetik a helyiek, a vendégek és a lelkipásztor is, amikor a verőcei református gyülekezetről kérdezem őket.
End of content
End of content