Hitélet

  • Vasárnapi üzenet: A legszentebb Istenszülő oltalma

    Görögkatolikus egyházunkban október 1-jén az Istenszülő oltalmáról emlékezünk meg. Az ünnep eredete a X. századi Konstantinápolyra nyúlik vissza, ahol is különböző források szerint Szűz Mária palástját kiterjesztve mentette meg a város lakosságát egy járványtól, vagy megoltalmazta őket a muzulmán szaracénok és a pogány szlávok támadásától.

  • Az orvosoknak meg kell tanulniuk, ismerniük az evangélium nekik szóló üzenetét

    Dr. Hallay Judit főorvos, aneszteziológus, intenzív szakorvos (Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Sebészeti Intézet Regionális Onkológiai Sebészeti Központ) közel 40 éve elkötelezett keresztényként az egyetemi előadássorozatok szervezése és a tanítás mellett nemcsak a betegek testi, hanem lelki gyógyításával is küzd, próbálkozik nap mint nap.

  • Istenszülő oltalma napi templombúcsú

    Makkosjánosiban a hagyományokhoz híven október 1-jén került megtartásra a helyi görögkatolikus egyházközség Istenszülő Oltalma templombúcsúja. Az ünnepségre a szomszédos településekről és a Nagyszőlősi járásból is érkeztek katolikus hívek. Az eseményen jelen volt a helyi református egyházközség képviseletében Pocsai Vince tiszteletes is a gyülekezet több tagjával.

  • Másokért élni

    Másokért és nem önmagukért kell élniük az evangéliumban hívőknek – mondta Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke, református püspök az Október, a reformáció hónapja elnevezésű rendezvénysorozat nyitó zenés istentiszteletén tartott igehirdetésében hétfőn Budapesten.

End of content

End of content