Nem elég hajtogatni: Isten szeret téged
A legjobb módja a gyülekezetépítésnek, ha emlékeztetjük Isten gyermekeit, hogy legyenek hitelesek abban, ahogy élnek, és amit mondanak.
A legjobb módja a gyülekezetépítésnek, ha emlékeztetjük Isten gyermekeit, hogy legyenek hitelesek abban, ahogy élnek, és amit mondanak.
Tesz-vesz tavasz elnevezéssel indította el a Katolikus Ifjúsági Alapítvány azt a kezdeményezést, melyben fiatalok fognak össze saját településük környezetének szebbé, élhetőbbé tételére.
A rabszolgának elhurcolt fekete-afrikaiaknál szebben kevesen tudták megfogalmazni, mit jelent az igazságtalanság, a magány vagy a reménység.
Elfogadás. Ezt a szót ismételgetik a helyiek, a vendégek és a lelkipásztor is, amikor a verőcei református gyülekezetről kérdezem őket.
A szerzetesek missziósként a Föld minden pontján a világegyházat képviselik – mondta Alberto Bottari de Castello érsek, az Apostoli Szentszék magyarországi nunciusa a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola konferenciáján szombaton Budapesten.
A tömegközlekedő, kiváltképp a föld alatt utazó városi embernek is talán évekbe telik, mire az általa bejárt útvonalak mozaikjából lelki szemei előtt kiábrázolódik lakhelye valódi arca.
A napok egyformaságában a gyesen lévő kismamák egy része monotonnak, mókuskeréknek érzi életét.
Osztatlan, Isten felé forduló szív a megosztott társadalmakban? Hogyan lehet elfordulni a mai kor bálványaitól és megerősödni a hitben – erre is keresik a választ az Undivided, vagyis osztatlan elnevezésű nemzetközi konferencián húsvétkor.
A Szentatya március 23-án reggel indult el hatnapos apostoli útjára, melynek során Mexikóba, majd Kubába látogat. 9.50-kor indult a pápai gép a római Fiumicino repülőterről.
Amikor az ember keze remeg és izzad ébredés után, és nem tud elindulni munkába, csak ha gyorsan megiszik valamit, akkor sejti már, hogy baj van.
End of content
End of content