Női zsoltárszerzők
A protestantizmus első évszázadaiban jó néhány zsoltárátirat született Európában.
A protestantizmus első évszázadaiban jó néhány zsoltárátirat született Európában.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ő irányítja a dolgokat.
Az imádságban ki lehet mindent teljesíteni és adni, s Isten ezt majd tudja rendezni.
Hálaadó szentmisét tartottak ennek tiszteletére.
A valósághoz akkor jutunk közelebb, ha az ellentmondások keltette feszültséget elbírjuk.
„Aki hittel rátekint”…
Keresztyén életünk is járhat így az Isten szolgálatában.
Hálás vagyok, Uram, hogy valami jót tehetek ma is.
Az ünnep kapcsán ma is számos Mária-kegyhelyet és búcsújáróhelyet keresnek fel a zarándokok.
Miként válhatunk evangéliumi értelemben alázatossá?
End of content
End of content