A karantén szigorítások ellen tiltakoznak Ungváron
A vállalkozók az egészségügyi szabályok betartásával újból szeretnének dolgozni.
A vállalkozók az egészségügyi szabályok betartásával újból szeretnének dolgozni.
A karantén szabályai szerint egy buszban csak a megengedett üléshelyek felét foglalhatják el az utasok, több személyt nem vehetnek fel, illetve mindenkinek kötelező az egészségügyi maszk viselése.
Magas a halálozási arány a koronavírus-fertőzés következtében Kárpátalján.
Közúti baleset történt ma hajnalban az ilosvai járási Ölyvös (Vilhivka) és Felsőkaraszló (Hreblja) között.
A szlovákiai országos koronavírus-tesztelés a határátkelőket sem kerüli el.
Az úgynevezett hétvégi karantén bevezetésének ötlete már október elején is felvetődött.
A két felnőtt és három kiskorú egy szobában aludtak, amikor a baleset bekövetkezett.
Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester szerdai tájékoztatóján bejelentette, hogy legyőzte a koronavírus-fertőzést, negatív lett a tesztje, jól van, és visszatért hivatalába. A politikus október 24-én tudta meg, hogy pozitív lett koronavírusra, azóta mostanáig házi karanténban volt. Forrás: mti.hi
A hat kartondobozban 3 000 csomag cigarettát találtak.
A rendvédelmi szerv munkatársai a helyszínre érkezve megálapították, hogy az elkövető egy 1973-as születésű helyi lakos volt.
End of content
End of content