Egyetlen kivétellel sárga zónában vannak a megyék Ukrajnában
A friss felosztásban ismételten egy megye sem került vörös, sem pedig zöld övezetbe.
A friss felosztásban ismételten egy megye sem került vörös, sem pedig zöld övezetbe.
Ismeretlen tettesek garázdálkodtak péntek éjjel Beregszász terén.
A fővárosban a politikus pártfogói és ellenzéke között összecsapások is voltak.
A korábban hozott szankciós rendelkezés határideje a mostaniban érintettekkel szemben ebben a hónapban lejár.
Korábban hét év szabadságvesztésre ítéltek egy 2014-ben lelőtt katonai repülőgép félszáz halálos áldozatot követelő tragédiája miatt.
A jármű tulajdonosa égési sérüléseket szenvedett.
Háromtól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik a férfit.
Az utóbbi három hónap adatai szerint jelentősen csökkent a lakosság megyénkben.
A motor 19 éves utasa a kórházba szállítás után életét vesztette.
Megjegyezte, hogy a rendezvényre államfők, miniszterelnökök, külföldi egyházfők, külügyminiszterek vannak meghívva, összesen 30 országból.
End of content
End of content