Szünetel az ügyfélfogadás Magyarország Beregszászi Konzulátusán
Előreláthatólag március 10-től március 19-ig szünetel az ügyfélfogadás.
Előreláthatólag március 10-től március 19-ig szünetel az ügyfélfogadás.
Egy Opel márkájú jármű sofőrje elvesztette az irányítást a járműve felett, és a községháza betonkerítésének ütközött.
Egy hét alatt 74 járművezetőt büntettek meg Kárpátalján a gyalogosátkelők közelében elkövetett szabálytalanságok miatt.
Idén az aktivisták a pandémia miatt megromlott nőjogi helyzetre akarják felhívni a figyelmet.
A jegyértékesítés szüneteltetése mellett, korlátozzák a fel- és leszállást is az állomásokon.
A motort vezető 18 éves fiú a helyszínen életét vesztette.
A listán Kira Rudik az ötödik helyet foglalja el, Dancs Annamária pedig a 99. helyet.
Mindkét kismama a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt hunyt el.
Az új szabályok értelmében ezentúl a gyerek életkora nem, kizárólag a magassága (145 cm) határozza meg a gyerekülés használatát
Egy lány azt követelte a muzsikustól, hogy hagyja abba az orosz nyelvű dalok éneklését.
End of content
End of content